5. rész

Liz pov.

De...miért? Én ezt nem értem. De, hogy mindkettő besértődik! De min? Mondjuk most Youngjae nagyon megbántott, még ha nem is akarta. Azelőtt viszont jól el tudtam vele beszélgetni. Nem kellett volna így elrontani, de már mindegy. Jackson-ról pedig még nem tudok olyan sokat.

Már megtörölköztem, öltöznék fel amikor valaki bekopog az ajtón.
- Ki az? - miért zavarnak ilyenkor?! Gyorsan felkapom a melltartóm és a felsőm.
- Jaebom vagyok! Téged keresnek, úgyhogy igyekezz! - érzem a hangján, hogy ideges.
- Jól van, sietek! De ki keres? - már csak a rövidnadrágom húzom magamra.
- A szüleid vannak itt... - suttogja az ajtónak. Hatás szünet. Kinyitom az ajtót és szinte felsikítok.
- Hogy mi van? - nézek rá nagy szemekkel.
- Itt vannak a szüleid. De igyekezz, nagyon aggódtak. - egy bátorító mosoly után megadja a kezdő löketet én pedig majd orra bukva a lábamban sétálok lassan a nappaliba. Látom lelki szemeim előtt, hogy a fiúk egytől-egyig ott ülnek körülöttük, mintha csak az ő gyerekeik lennének és apám mindenkit a szúrós szemeivel vizslat. Ahogy belépek a nappaliba anya egyből a nyakamba vetődik.
- Elizabet! Kicsim, úgy aggódtunk! - zokog fel. Anya szorosan ölel, én pedig gyermekien bújok karjaiba. Olyan rég találkoztunk. Pár perc múlva tol el magától, hogy tüzetesen megnézze az arcom.
- Olyan sokat változtál..- suttogja még mindig könnyes szemekkel.
- Anya. Jól vagyok! De honnan tudtátok meg, hogy mi történt? - nézek rá értetlenül. - És hogy-hogy ilyen hamar ideértetek? Hogy tudtatok elszabadulni a munkából?
-Mrs Lee hívott fel telefonon, miután beszélt SeoMin-nel telefonon, hogy elájultál, így ahogy csak tudtunk, jöttünk.- mondja monoton hangon apa és rám emeli tekintetét.
- Miért nem vigyáztál magadra jobban? - éreztem a törődést a hangjában. Mindig keménynek mutatja magát, néha még előttem is, de van amikor megenyhül.
- Apaaa...- szinte ugrok az ölébe és azonnal ölelem is meg. Annyira hiányzott már. Kiskorom óta nagyon apás vagyok, igaz ahogy nőttem fel egyre kevesebbet találkozhattam vele amit kicsit sajnálok, de még mindig ugyanúgy szeretem. Kibontakozok az öleléséből és végre a két jómadár is előkerült, mivel anya kérése volt, hogy mindannyian egy asztalnál együnk. Hát igen, ő mindig is ilyen volt. Jaebom készítette a vacsorát ami fenséges lett, még anya is megdicsérte. Mire mindenki befejezte már nagy beszélgetésbe mentünk bele.
- És kislányom, hogy mersz ennyi fiú között rövidnadrágot felvenni? - szól így apa mire Jackson fuldokolni kezdett. Yeogyeom készségesen segített neki, de így is minden figyelem rájuk szegeződött így gondolkozhattam a válaszomon. Mikor Jackson végre visszanyerte eredeti színét apa még egyszer rákérdezett.
- Na, kislányom? - néz rám kérdő tekintettel.
- Háát..bevallom őszintén, most vagyok először itt rövidnadrágba, így nem tudok még tapasztalatot mondani. Vagyis de, úgy látszik valakinek nagyon nincs ellenvetése. - nevettem el magam, mire Jackson elvörösödött, de Youngjae arca is piros lett. - És amúgy is, az utcán is jártam már ilyen ruhába, és ott több fiú van mint ezen a négyzetméteren most. - mosolygok rá. Sajnos még mindig meg tudom adni a választ, na de ha egyszer igazam van? Ezután anya bombázott egy kérdéssel.
- És hogy állsz a fiúkkal? Már ha itt tartunk. - kezdte őszinte érdeklődéssel. Youngjae és Jackson egy időben kezdenek el fulladozni, mire Bambam és Jaebom és még Minnie is felvisít a nevetéstől majd a többiek is csatlakoznak..
- Na de anyaa! - szólok rá.
- Szívem, ezt tényleg nem kellett volna. - mondja komolyan apa, de a fiúk visításától neki is ott bujkál a szája sarkában egy kis mosoly féleség.
- Jól van na, csak érdeklődöm. Egy anya nem érdeklődhet a lánya után? - mondja durcásan anya.
- De igen, csak ennyire nyíltan ne! Még engem is zavarba hozol. - vörösödök el.
- Mert kit még? - kérdezi anya, mire megint kitör mindenkiből a nevetés.
- Nah, jóóhh! Én ehhzt nehhheem bhírom! - neveti Bambam és kimegy az helyiségből.
- Most mit mondtam már megint? - kérdezi zavarodottan anya.
- Semmi, semmi! - mondom én is mosolyogva. Négyen nem nevetünk, Jackson, Youngjae, anya és én. Gondolom a két szerencsecsomag miattam nem, én miattuk nem. Anya pedig a tudatlansága miatt nem nevet és nem is érti a helyzetet.

*Kb. egy óra múlva*
Visszatelepedtünk a nappaliba, ahol még mentek a nagyröptű eszmecserék. Mark, Bambam és Yeogyeom éppen arról beszélgettek, hogy ha fellépésen melyikük csinál legtöbbször aegyot és hogy melyiküknek kellene, mire Min egyértelműen rávágta az igazságot.
- Bambam csinálja a legtöbb aegyot, de a Mark-é a legcukibb! - mosolyog Markra olyan szerelmesen, hogy még én is elolvadok tőle.
Jinyoung és Jaebom társaságában elmosogatott, a két szerencsecsomag pedig ugyanúgy visszahúzódott a szobájukba. Anyáékkal még beszélgettem egy kicsit mire apában megfogalmazódott az ezer pontos kérdés.
- És hol fogunk aludni? Nem foglaltunk le egy hotelszobát sem, és itt sem akarunk maradni. Szívem, azt hiszem induljunk, ha még akarunk egy szobát kapni éjszakára.
- Jól van, indulunk máris! Szia kincsem, vigyázz magadra! - ölelt meg anya, majd apa is. Kikísértem őket, de addigra már az egész csapat ott állt szorosan mögöttem. Minnie mellém állt, majd még anyától ő is kapott két cuppanóst az arcára.
- SeoMin! Hát téged észre sem vettelek! Jól vagy te is, ugye? - nézte körbe barátnőmet mire elnevette magát.
- Hát persze! - mosolygott.
- Szívem! - szólt vissza apa a lépcsőfordulóból.
- Dörmög már a medve. Na megyek. Sziasztok! - mosolygott anya és ő is elindult.
- Viszlát! - szóltak szinte egyszerre a fiúk.
- Sziasztok! - integettem majd bezártuk az ajtót. Remélem tudnak majd szobát találni az egyik hotelben. De én hol fogok aludni? Na ez még a jó kérdés!